10.rész

A blog csoportját itt találod meg! https://www.facebook.com/groups/344925678970032/

Harry szemszöge*

Hogy miért is zárkóztam be? Mert egy idióta voltam. Néha uralni kell a vágyaidat, különben az eredmény egy nagy csalódás lesz. Ezúttal is ez volt. Haladni akartam, többet szerettem volna, mint arcra puszi, vagy ölelés, és az eredménye csak annyi lett, hogy leégtem az előtt a lány előtt, akibe az elmúlt idők alatt beleszerettem. Talán 1 hónapja sincs, hogy megismertem, viszont nekem ennyi idő is elég volt, hogy Ámor nyila eltaláljon. És hogy vele mi van? Valószínüleg Cupido másik nyila elrepült mellettem és mást talált el. Ez a személy pedig nem más, mint Louis. Erősen érzem, hogy Bogi nem igazán adja ki az őszinte véleményét. Az, hogy megharagudott rá csak egy átmeneti állapot volt. Látom minden közös beszélgetésükben, érzem minden olyan szavában amit Louisval kapcsolatban mond, hogy az a harag már rég elszállt. Csak próbálja erősnek, és magabiztosnak mutatni magát, Louis pedig elhiszi. Elhiszi minden olyan szavát, ami ellene van. Végülis, ez így van rendjén. Hogyha valaki rosszat mond rólad, azt akarva, akaratlanul is megjegyzed, elhiszed és örök nyomot hagy benned. Talán ez a majdnem csók is ilyen lesz. Az életben egy rosszul elsült pillanat, ami talán életem végéig kísérteni fog. Nem fog hagyni a gondolat, hogy valami ennyire elronthatok.

- Mi az, hogy majdnem csókolóztál Bogival? - rontott be a szobámba Louis.

- Épp ez az....csak majdnem – mondtam, és felé emeltem tekintetem. Szemeim könnyel áztatottak voltak, az övéi viszont szikrákat szórtak. Csak állt, nézett rám, közben pillantásaival pofozgatott. Egy szót sem szólt. Sokáig állt ott, majd kicsattant.

- Tudod, hogy mit érzek iránta. Mi az hogy csak úgy meg akarod csókolni?! - kiáltott rám.

Na igen. Louis pár napja egy egész estét áldozott arra, hogy elpanaszolja nekem, hogy Bogi milyen is valójában, és hogy ő mennyire szereti őt. Bár végig hallgattam, nem igazán figyeltem rá. Hosszasan taglalta, hogy mit is érez, de egyszer sem mondta ki, hogy szereti, csak körülírta. Nem bírta kiejteni a száján. Nem is tudom, mit gondolt, hogy Bogi majd a nyakába fog ugrani? Esélytelen.

- Tudom – mondtam halkan.

- Akkor hogy tehetted ezt?! - üvöltött még mindig – A legjobb barátom vagy, és ilyen lazán hátbaszúrtál? Hát köszönöm szépen!

- Louis....te egy idióta vagy – mondtam, mire ő nekem esett. Hátralökött az ágyon, és a szemeimet pásztázta – Sokkal inkább csókolna meg engem, mint téged – mondtam.

A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy iszonyatosan fáj az arcom. Odakaptam a kezemet, és mire észhez kaptam Louis már a szoba közepén állt.

- Így már nem fog tetszeni a cuki kis arcod neki – mondta, és nagy vigyorral a száján indult volna ki a szobából, de én utána mentem. Hátra fordult, mikor meghallotta, hogy felé megyek, majd amint arca elém tárult, viszonoztam az ütést. A szeméhez kapott, én pedig leporoltam a kezemet, majd felvettem a kabátomat, és elindultam ki a lakásból sétálni egyet.

************

Másnap éppen kicsöngettek az egyik unalmas óráról, én pedig egyből a büfébe indultam, hogy megvegyem a tízóraimat. Fáradtan baktattam le a lépcsőn, közben végig a földet bámultam. A tegnapi pofonokból mindkettőnknek egy nagy monoklija maradt. Így utólag lehet nem kellett volna. Beálltam a büfé sornak a végére, és a fülhallgatómat bedugtam a fülembe. Kicsit ellazultam, közben szépen lassan haladtam a sorban előre. Mikor megvettem a szendvicsemet, elindultam fel a terembe, amikor egy kéz visszarántott. A lépcső fordulóban álltam, velem szemben pedig Louis. Kicsit rugdosta a talajt, közben tördelte az ujjait, majd megszólalt.

- Sajnálom a tegnapit. Én csak....eluralkodott rajtam a düh. Én nem akartalak bántani. Nem tudom miért borultam ki ennyire, hisz neked igazad volt. Sokkal inkább te kellenél neki, mint én, azok után. Szóval..sajnálom – mondta, és egy ragyogó vigyort villantott mellé. Persze egy kis ideig komor tekintettel néztem rá, majd egy mosoly kíséretében megöleltem.

- Sajnálom, hogy megbosszultam. Bár..még monoklival is jól nézel ki – kacsintottam rá, majd elindultam a terembe.

- Azért te sem panaszkodhatsz Styles! - ordított utánam nevetve Louis.

Beléptem a termünkbe, és leültem a padomhoz. Kibontottam a szendvicsemet, és elhelyezkedtem. Éppen bele akartam harapni a kiflibe, amikor becsöngettek.Idegesen csomagoltam vissza a fóliába, majd a táskámba dobtam, és előhalásztam a könyveimet. Hátradőltem a széken, és néztem, ahogy a tanárunk besétál az ajtón, és neki kezd az óra tartásának. Mutogatott, tátogott, de a hangok nem érkeztek meg az agyamba. Csak meredtem előre. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom, és egy boríték csúszott a képernyőre. Megnyitottam az üzenetet, ahol Bogi nevét sikerült elolvasnom.

„ Mi történt Louisval? Nem árul el nekem semmit!”

Egy gúnyos arkifejezéssel, de megírtam neki a választ.

„ Nem lényeges. Ma elmegyünk kávézni?”

Hosszas várakozás utána, de végül újra rezgett a telefonom. Izgatottan nyitottam meg a levelet.

„Megyek, hogyha elárulod, mi történt vele”

Megforgattam a szemeimet, és megírtam válaszként, hogy „oké” aztán elraktam a telefont, s magam elé bámulva folytattam a gondolkozást. Végül az óta hamar eltelt, én pedig megkönnyebbülve indultam ki az iskolából. Leültem a szokásos helyemre, és az eget bámulva várakoztam. A sötét felhők gyülekeztek, ami azt jelentette, hogy hamarosan esni fog. A szél eléggé fújt, a felhők pedig gyorsan haladtak. Néhány érdekes formát vett fel, amit még így nagyobb gyerekként is élvezetes nézegetni. A nap már nem látszott ki mögülük, és néha egy két felhőből nagy villám is előjött. Persze ezt követte a dörgés is, ami nem maradhatott el. Szerettem a vihart. Jó volt nézni, és hallgatni hogy az eső cseppek kopognak a földön, valamint a csapkodó villámok után keletkezett hangok moraja egyre és egyre hangosabbá válik. Közeledett a vihar.

- Szia. Melyik kávézóba megyünk? - zavarta meg kilátásomat Bogi.

- Van a közelben egy – mondtam még mindig fekve.

- Mi történt az arcoddal? - hajolt közelebb hozzám, mire a szemeim kipattantak.

- Semmi érdekes..mehetünk? - kérdeztem, ő pedig egy sóhaj kíséretében bólintott.

Nagy vigyorral az arcomon felültem, majd egy ölelés után elindultam. Bogi csak nevetett egyet, aztán követni kezdett. Egymás mellett sétáltunk, és csak csöndben néztük, hogy merre mennek a mellettünk elhaladó autók.

- Nincs kedvem kávézni – törtem meg a halálos csendet – Mi lenne, hogyha inkább kimennénk egy kevésbé zajos helyre...mondjuk beszélgetni? - kérdeztem, ő pedig elvigyorodott.

- Nekem teljesen mindegy, csak ne unatkozzunk, és ne legyen ilyen kínos csend közöttünk.

Hosszas séta után sikerült megkérdeznünk arra helyre, ahová eredetileg is menni akartam. Egy napsütötte zöld rét, körülötte a nagy erdővel. Kerestünk egy árnyékos helyet, majd elhelyezkedtünk. Néztük a szép tájat, és hallgattuk a madarakat, közben elbeszélgettünk.

- Elárulod végre, hogy mi történt Louval és veled? - kérdezte halkan. Tudta, hogy rosszul érint ez a téma.

- Tegnap kiakadt rám, az okokat hagyjuk. Szóval tegnap ideges volt, és..rajtam vezette le a feszültségét, én pedig viszonoztam neki – mondtam el röviden tömören a történteket.

- Szóval megvert, te meg visszaütöttél? - kérdezte, én pedig bólintottam egyet.

Kicsit csönd lett köztünk, aztán újra megszólalt.

- Nekem ő nem ezt mondta – pillanatra megállt bennem az ütő. Louis mit hazudhatott össze neki? - Azt mondta, hogy volt oka megütni téged. Elvileg megsértetted. Durva szavakat vágtál hozzá, ez igaz? - Kért számon, én pedig megráztam a fejemet – Akkor mi az igazság?

- Louis miattam lett ideges, aztán szembesítettem a tényekkel, ő pedig nekem ugrott – mondtam.

- És mit csináltál, hogy ideges lett?

- Nem lényeg. Hagyjuk ezt a témát rendben? - kérdeztem, ő viszont nem tágított.

- Harry! Mondd már el! Mindig csak tereled, nem halsz bele – ordított velem. Nem értettem min kapta fel a vizet ennyire, de nem bírtam volna ki, hogy ne kezdjek el veszekedni vele, ezért csak hosszas várakozás után válaszoltam neki.

- Nem mondhatom meg – mondtam, majd felálltam a helyemről, és elindultam haza...