8.rész

 Mindenki aki elolvasta ezt a pár sort, lépjen be EBBE a csoportba! Itt értesülhettek minden új részről, hiányról, és kérdezhettek is akármit! Köszönöm! :)

*Bogi szemszöge *

A fizika, a matek és az informatika óra gyorsan eltelt, én pedig egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy Harryvel találkozzak. Az utolsó óránkon ültünk, ahol végig csak a tenyeremre támaszkodva néztem előre, de az eszem máshol járt. Jó ideje a délutánon agyaltam. Már elve az a gondolat, hogy Harryvel fogom tölteni a napom hátralévő részét....csodálatos. A lábujjaimmal a lábamat idegesen fel-le lökdöstem, miközben szemeim majdnem lecsukódtak. Fáradt voltam. Mikor a csengő irritáló hangja megszólalt, szemeim kipattantak, és egy ásítás keretében felfogtam, hogy hol is vagyok. A tolltartómat, és a könyvemet gyorsan bedobáltam a táskámba, és sietve indultam ki a teremből. Sikerrel elkerültem Louist, és most az egyszer mondom, hogy örülök, hogy Vicky nem állt le velem még beszélgetni. Mikor kiértem a kapun, körbenéztem, és egyből megpillantottam Harryt. Félig alva, fülhallgatóval a fülében ült az egyik padon, és napozott. Lassan mellé sétáltam, közben pedig szétvetett az ideg. Az ujjaimat tördeltem, miközben közeledtem felé. Miért is vagyok ideges? Ez csak egy kis séta lesz. Csak beszélgetni fogunk, és semmi mást, de mégis izgatott vagyok. A szívem iszonyatosan kalapált, akárhányszor vele beszéltem, vagy csak rá gondoltam.

- Szia – ültem le mellé, ő pedig egy hatalmas mosoly mellett adott két puszit az arcomra.

- Mi újság van? - kérdezte, én pedig csak vállat rántottam.

- Nem történt ma túl sok....csak....tudtad, hogy Louis az osztálytársam lett? - kérdeztem, ő pedig csak felnevetett.

- Már vártam mikor hozod fel a témát. Hogyne tudtam volna. Első útja hozzám vezetett, hogy elmesélje. - mondta, majd felállt, és leporolta magát – Indulhatunk?

Nevettem egyet, aztán felálltam, és bólintottam egy nagyot.

- Merre megyünk?

Nem válaszolt, csak sétált előre, én pedig követtem őt. Nagyokat lépett, ezért sietősen kellett szednem a lábamat. Mikor kiértünk a sok utca rabságából, szerencsére lassított a tempóján. Kissé fáradtan, de mosolyogva sétáltam mellette, miközben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mikor az utolsó útról is lekanyarodtunk, egy kisebb erdőhöz értünk. Azon végig sétáltunk, majd egy eddig számomra ismeretlen folyóparthoz értünk. A városunk nem egy nagy, de sokan mennek rajta keresztül, hisz közvetlen London szomszédságában van. Egy kis ismeretlen hely, ahol az élet csendes, de ha utazol 20 percet, akkor belecsöppensz abba a nyüzsgésbe, amit néha pokolra kívánsz. Ezért szeretek itt élni.

- Wáoo – szólaltam fel végül – erre még sosem jártam.

- Igyekeztem szép helyet találni. Remélem megfelel – mondta, és egy picit elpirult.

Nyomtam egy puszit az arcára, aztán tovább sétáltunk. A homokba bele süppedt a lábunk, és közben a hullámok csapdostak ki a partra. Lábunkat épphogy érintette a langyos víz. Leültünk az egyik fa tövébe, és a tájat csodálva beszélgetni kezdtünk. Minden érdekességet elmesélt magáról, köztük azt is, hogy rend és macska mániás. Nem gondoltam volna róla, de aranyos, hogy ezeket is elmondta.

- Te jössz. Mesélj magadról – mondta, mire elmosolyodtam.

- Hol is kezdjem. Talán az elején. Ugyebár, Magyarországon születtem, ezért is magyaros a nevem. Kiskorom óta a dobolás megszállottja vagyok, bár még sosem sikerült kipróbálnom, hogy lenne-e tehetségem hozzá. Minden csak áradozok magamnak róla, hogy én dobon fogok játszani, aztán sosem teszek érte. Imádom az állatokat, otthon most is van egy hörcsögöm, de ha rajtam múlna, kész állatkertem lenne, cska hát anya nem engedi. Nem szereti a kisállatokat. Rengetegtől fél is – mikor kimondtam Harrya felnevetett – De hát, ez nem is lényeg...Apukám körülbelül 3 éve hagyott itt minket, ő pedig Magyarországon él most. Van egy fél testvérem, bár róla nem hallottam túl sokat, csak azt hogy létezik. Azt hiszem...Mirandának hívják, de nem vagyok benne biztos.

- Milyen testvér az, aki nem tudja a nevedet? - szólalt meg nevetve Harry, mire a
reakcióm az volt, hogy egy haragos tekintettel felálltam, és odább sétáltam.

Leültem a szomszéd fához, Harry pedig nagy mosollyal az arcán, felém közeledett. Mellkasom előtt összefontam a kezeimet, és a homokot tanulmányoztam. Kicsit elidőzött előttem, végül leguggolt, és megfogta a kezeimet, majd felrántott. Amint álltam, megragadta a derekamat, és a vállára 'hajítva' elindult velem a víz felé. A hátát csapkodva, és a lábamat fel le emelgetve ordítottam hogy engedjen el, de ő csak ment tovább. Kitört belőlem a nevetés, és még jobban ficánkolni kezdtem, amire lerakott, majd a térdemnél és a hátamnál átkarolva az ölébe vett, és úgy indult tovább.

- Na Harry hagyjál békén – nevettem,d e ő csak mosolyogva sétált befelé a vízbe.

- Durcizol még? - kérdezte,e mire én rávágtam egy 'nem'-et ő pedig lerakott.

- Gonosz vagy – mondtam, és lefröcsköltem, majd rohanni kezdtem előle.

Harry utánam futott, és közben kezeivel felém locsolta a vizet. Nevetve, és már félig elázva futottam vissza ahhoz a fához, aminél letelepedtünk pár perccel ezelőtt.

- Jó, oké feladom, csak hagy abba – kacarászva mondtam el neki, ő pedig végül odajött hozzám, és átölelt.

- Menjünk haza – mondta, és átkarolta a derekamat, úgy indultunk el.

Út közben, egész végig azon veszekedtünk, hogy a tyúk, vagy a tojás volt előbb. Persze, értelmetlen témák egyike, de nagyon jól elszórakoztunk. Mikor a házunkhoz értünk, Harry elkísért az ajtóig.

- Nagyon jól éreztem magamat – mondtam.

- Én is. Köszönöm, hogy eljöttél velem.

- Máskor is szívesen. - mosolyogtam.

Egy kínos csend következett. Harryvel egymás szemébe néztünk, majd cska arra figyeltem fel, hogy arcával közeledni kezdett felém. Ajkai már cska centikre voltak az enyémtől, amikor feleszméltem, hogy mi is van, és elfordítottam a fejemet. A csókból, cska egy arcra puszi lett.

- Holnap beszélünk – mondtam, és már benn is voltam a lakásban.

Amint beértem, eszembe jutott, hogy anyának nem mondtam, hogy el fogok menni. Tenyerem izzadni kezdett, majd egy adag idegességgel elindultam végig a lakáson, be a szobámba. Szerencsére nem ütköztem bele. Mikor beléptem a szobába, kidőltem az ágyon, és már cska egy dolgon agyaltam: Mit mondjak anyának?

7.rész

Sziasztok! 
Nagyon sajnálom, hogy ilyen soká hoztam a részt, de mostanra lett kész! Remélem tetszeni fog!
Az oldalnak csináltam egy Facebook csoportot, kérek mindenkit, aki olvassa a blogot, hogy lépjen be! Egyszerűbb, hogyha oda írom ki egyszer, és mindenki látja, mint minden csoportba kirakni. Remélem megértetek. Ha belépsz katt IDE. Ide minden frissítést, új részt ki fogok rakni! 
ui.: Hogy tetszik az új külső? Kommentbe írjátok meg, vagy szavazzatok oldalt a válaszra! :)

*Bogi szemszöge *

Másnap mikor beértem a suliba, egyből letámadott Vicky. Meg is kaptam tőle a fejmosást, hogy hova a francba tűntem el. Hogy ő felkutatta az egész stadiont értem, de nem talált meg. A letolását szépen, csöndben végig hallgattam, aztán végül beértünk az osztályterembe. Persze a közösség még mindig a régi volt. Klikkekbe szegődve beszélgettek, hülyéskedtek az emberek. Voltak ott 'nagymenők', okosok, 'kurvák', és még néhányan kettesével vagy hármasával. És persze ott voltunk mi, Vicky és én. Mi voltunk a csöndesek, akik jól tanulnak, de nagyon idióták tudnak lenni. Általában, én ki szoktam jönni mindenkivel, míg Vicky bele szokott kötni egy két emberbe.

- Osztály! Csöndet. Van egy két megbeszélni valónk! - csapott egy könyvvel az asztalra Mrs. Wandom, az osztályfőnökünk.

Lassan mindenki elcsöndesedett, s tanárnő pedig leült a helyére, lapozgatni kezdte a füzetét, majd ránk nézett.

- Szerdán osztálykirándulás lesz. Mivel a múlt órán megszavaztuk a lézerharcot, kérem mindenki hozza be a megbeszélt összeget. Az iskola előtt fogunk találkozni 10 órakor, és körülbelül 4 körül érünk vissza. Mindenki azt hoz magával amit akar, persze alkohol és a többi hasonló tilos – ahogy kimondta, nevetés tört ki az osztályban, és sok 'fujj'-olás. - Remélem nem halnak bele – nevetett fel végül a tanárnő is.

Miután elmondta, hogy mit kell hoznunk, és hova is megyünk pontosan, kopogtak, és az igazgató sétált be az ajtón. Mindenki egyből elhalkult, és vigyázz állásban helyezkedett el. Az egész osztály kórusban elmondta a szokásos köszönést, majd az igazgató bólintott és bele kezdett a beszédébe.

- Nektek is jó napot. Üljetek le nyugodtan – a székek hangos húzásával jelezte mindenki, hogy értették, majd mikor már elcsöndesedett a terem az igazgató úr újra beszélni kezdett - Szóval, pár új diák érkezett a suliba, és egyikük hozzátok fog járni. Mivel sok mindenről lemaradt az elmúlt 3 évben, ezért nálatok idősebb, de remélem meg tudtok vele barátkozni. Szeretném hogyha normálisan bánnátok vele – mondta, majd az ajtóhoz sétált, és mondott egy „jöhetsz”-et.

Az osztályban mindenki duruzsolni kezdett, amint belépett a fiú a terembe. Én Vickyvel beszélgettem, de mikor megláttam Őt, lefagyott a mosoly az arcomról. Végig néztem, ahogy a tanári asztal mellé sétál, és kihúzza magát, majd a teremben keresgélni kezd. Amint meglátott, szemei felcsillantak, majd a tanár felé fordult. Mrs. Wandom mondott neki valamit, aztán ő elindult a terem egyetlen üres padja felé, ami a z osztály hátuljánál volt. Kihúzta a széket, lerakta a táskáját, és leült. Ezt az egész ceremóniáját kidülledt szemekkel néztem végig. Mikor az igazgató úr be akarta mutatni az osztálynak, pont kicsöngettek, ezért megkért mindenkit, hogy mutatkozzon be neki. Mindenki felállt, és felé igyekezett, de én utat törtem, majd amint oda értem, megragadtam a csuklójánál fogva, és kiráncigáltam a teremből, az egyik csöndesebb folyosó részhez. Mire felfogta, hogy mi is történt, már Szinte a hajamat tépve, ideges tekintettel álltam előtte. Szépen lassan felemelte a karját, majd integetni kezdett nekem.

- Elárulnád, hogy mi a fenét keresel itt, Louis?! - ordítottam rá, de ő csak vállat vont.

- A managment azt mondta, hogy menjünk suliba kicsit tanulni, mivel kevés dolgunk van. És mivel már elballagtam volna, ezért kitalálták, hogy odáig menjek vissza, ahol abbahagytam az iskolát még az x-faktor előtt – gyorsan elhadarva elmagyarázta, aztán éppen meg akartam szólalni, mikor közbevágott – Figyelj...én tényleg sajnálom ami történt, de ezért nem kéne ennyire ellenségesnek lenned velem – mondta, én pedig csak idegesen hátat fordítottam, egyenesen vissza a tanterembe.

Mikor beértem, persze minden tekintet rám szegeződött, én pedig egy intéssel elintéztem az egészet. Gyorsan kikerestem Vickyt a tömegből, és leültem vele az egyik padhoz.

- Mit beszéltetek? - tért rá a lényegre.

Elmeséltem neki mindent, aztán elkezdődött az óra. Egész végig érdekes témákról beszélgettünk, aztán jött az a rész, hogy amúgy mit gondolok Louisról. Ezt a kérdést egyből elhanyagoltam, és feltettem neki, ő pedig köpni nyelni nem tudott.

- Szóóval..hát...valójában..nem mondom..hogy nem helyes..meg..aranyosnak tűnik....de...én..nem is..ismerem őt..szóval tőlem ilyeneket ne kérdezz – mondta, miközben az egész arca vörös lett.

- Tehát tetszik neked igaz? - böktem oldalba, mire ő egy aprót bólintott.

Felnevettem, ami szerencsére nem hallatszott a nagy zajban. Persze, hisz történelem órán ki az aki figyel? Persze, az a maradék idő, ami megmaradt, kész kínszenvedés volt, és ez alól a felmentés a csengő imádnivaló hangja. Minden teremből tömegével özönlöttek ki az emberek, ahogy mi is. Vickyvel a büfé felé vettük az irányt, hogy legyen valami tízóraink, mielőtt minden elfogy. Végig mentünk a folyosón, ahol végig egymásra bámulva beszlgetütnk. Suliban ezt szoktuk, hogy senki ne kössön belénk, és mi se beléjük. Inkább tudomást sem veszünk róluk. Mikor a büféhez értünk, éppen nézelődtem, hogy mit szeretnék venni, mikor egy kéz ért a vállamhoz. Ijedten kaptam hátra a fejemet, és megpillantottam a göndör hajú srácot.

- Szia! - vigyorogtam rá, aztán Vicky kezébe nyomtam a pénzem, és elmondtam neki mit szeretnék, az után kicsit odébb sétáltam Harryvel - Mi újság?

- Gondolom akkor valakitől már hallottál róla, hogy itt leszünk. Látom meg se lepődtél. - mosolygott – Délután akkor elmegyünk valamerre? - kérdezte, én pedig egy hatalmas vigyor kíséretében bólintottam – Remek. Akkor, ha vége az óráidnak, a suli előtt találkozzunk. - nézett rám boci szemekkel

Bólintottam, mire ő újra a beszédébe kezdett volna, de a csengő megzavarta.

- Délután találkozunk – mondta, és egy puszit fújva a tenyeremről felé elindultam Vickyt megkeresni. Persze, hogy végig nézte az egész társalgásunkat.

- Hagyjál – mondtam, és egy nevetés kíséretében elindultunk az utálott fizika óránkra...

Díj!

Sziasztok!
Eljött az a pillanat, hogy a blog megkapta első díját, amit nagyon szépen köszönök Rebekah-nak :)

Szabályok:
1. Tedd ki ezt a képet.
2, Írj 11 dolgot magadról.

• Kedvenc bandám a Jedward.
• Minden féle zenét meghallgatok, és szinte minden műfajból van egy szám, amit imádok.
• Hobbim a trambulinozás.
• Larry Stylinson párti vagyok. (gondolkodtam már egy Larrys blogon is:33)
• Nagyon nehezen mutatom ki az érzéseimet. 
• Könnyen lesz lelkiismeret furdalásom.
•  Imádok írni, bár nem mindig van hozzá ötletem.
• Van 2 testvérem.
• Imádom az állatokat, most is van egy kutyám, Eddy.
• Utálom a csokitortát.
• Imádok filmeket nézni.

3, Válaszolj 11 kérdésre

• Mi a kedvenc zenéd? - Jedward- Lipstick
• Miért az a kedvenced? - Ezt hallottam legelőször tőlük, és örök kedvencem lett:3
• Miért épp One Direcion blogot írsz? - Nem is tudom valójában. A fanfictionokat sokan szeretik :D
• Ki a példaképed? - Adam Lambert
• Szereted a One Directiont? - Igen.
• Örülten fanatikus rajongó vagy ( Directioner) ? - Egyáltalán nem. Őszintén megmondva..már egy két díjátadón, vagy versenyen, kicsit unalmas hogy állandóan ők  nyernek :S De attól még imádom őket:3
• Mit gondolsz azokról a lányokról, akik az utcán megtámadják, (pl lerohanját a One Directiont, és ölelgetik őket) a fiúkat? - Idióták. Sosem süllyednék arra a szintre...bárkiről is lenne szó...tiszteletben tartom őket.
• Mi a kedvenc sütid? - Háát nemrég kaptunk egy receptet Horvátországból..az nagyon finom..de nem tudom a nevét:S
• Szeretsz főzni, sütni? - Nagyon:DD
• Ruha/farmer poló? - Farmer+póló
• Anglia vagy Amerika? Anglia.

4, Írj 11 kérdést
 1, Miért pont blog írás?
 2, Mi a hobbid?
 3, Szereted a Family Guy-t?
 4, Csoki vagy fagyi?
 5, Milyen telefonod van?
 6, Van testvéred?
 7, Sportos vagy elegáns?
 8, Pop vagy rock?
 9, Jártál már külföldön?
 10, Szeretsz zenét hallgatni?
 11, Hány éves vagy?


5, Küldd el 11 embernek. (Vissza küldeni nem lehet!)
Nem igazán tudnám én ennyi embernek elküldeni, de párnak mindenképp..mint például:
http://whatsupliam.blogspot.sk
http://jailbirdinanewworld.blogspot.hu
http://misstroubleinmylife.tumblr.com 
 Mellettük, küldeném Minden olvasónak, akinek van blogja!! :DDD Aki elolvasta ezt a bejegyzést, és van saját írású blogja, nyugodtan rakja ki, mint küldött díj! :)

 Nagyon szépen köszönöm még egyszer a díjat! Inspiráció! :)

6.rész

Sziasztok!

Na kicsit soká, de meghoztam az új részt! Sajnálom, hogy eddig nem volt, de hát Horvátországból nem tudtam írni. 

Nagyon köszönöm a sok feliratkozót, és a 7db kommentet! Nagyon jól esett:)

ui.: Oldalt válaszoljatok a kérdésre, amit felraktam! (Legyen Vicky és Louis között több mint barátság?)

*Bogi szemszöge*

Elindultam megkeresni Vickyt, de persze mit is reméltem, sehol nem találtam meg. A folyosókon bolyongtam, amikor hallottam Louis kiáltását. Kicsit futni kezdtem, és az első nyitva lévő ajtón beléptem, majd becsuktam magam után. Kicsit még hallgatóztam az ajtónál, aztán mikor nem hallottam Louis hangját és lépteit, egy sóhaj kíséretében végig csúsztam az ajtón, majd összekuporodtam a földön.

- Ezt megúsztam – fújtam ki a maradék levegőmet is.

Egy kis ideig elidőztem a sötét szobában, végül vettem a bátorságot, és kiléptem az ajtón. Sehol nem volt senki az egyik irányból pedig hangos zene hallatszott. Elindultam a hang irányába, ami elvezetett a színpad széléhez. Éppen Liam énekelte a szólóját, amikor megláttam, hogy ők vannak a színpadon. A srácokat névről, hangról és kinézetről ismerem, de még életemben nem beszéltem velük, csak Harryvel és Louisval.

- Tetszenek? - kérdezte egy mélyebb hang mögülem.

Ijedten fordultam meg a tengelyem körül, ahol megláttam egy kicsit nagyobb darab, vigyorgó pasit, és mellette egy szőke hajú lányt egy kisgyerekkel a kezében. Rájuk mosolyogtam, és bólintottam egyet. Nem tudtam kik ők, de aranyosnak tűntek. Kezdett kínos lenni ez a szótlanság, szóval igyekeztem megtörni a csendet.

- Elnézést, hogy ezt megkérdezem, de kik önök? - kérdeztem, és éreztem hogy vörösödöm. Eléggé cikis helyzet volt.

- Paul vagyok, a fiúk menedzsere, ő pedig Lou a stylistjuk, és az ő kislánya Lux – vigyorgott rám a pasi. Visszamosolyogtam, és éppen kezdtem volna bele a mondandómba, amikor félbeszakított – Te meg bizonyára Bogi. Rengeteget hallottunk már felőled.

Kicsit meglepődtem, de csak egy válrántással reagáltam rá. A színpad felé pillantottam, ahol a srácok valami lassú számot énekeltek. Niall éppen dalolászta a szövegét, amikor Louis felállt, és hátra igyekezett. A mikrofonjával bajlódott. Az én irányomba rohant, én pedig elindultam volna, de mikor el akartam fordulni a pillantásával találkoztam. A színpadon megállt, majd megrázta a fejét, és újra felém indult. Mikor mellém ért, egyszerűen csak kikerült, és Paulhoz ment oda.

- Paul, valami van a mikrofonnal, tudnál adni,vagy hozni másikat? - kérdezte, mire a pasi pattant, és fél perc múlva egy másik mikrofonnal tért vissza. - Köszi – Intett Lou, és nekem hátat fordítva indult meg újra a többiek felé, de még megtorpant – Kérlek, valamikor beszéljük meg! - nézett rám kiskutya szemekkel, de én csak nyeltem egy nagyon és megcsóváltam a fejemet. Csalódottan, de elindult vissza a színpadra. Ráugrott a kanapéra, és dumálni kezdett, hogy miért volt az előbb 'idekinn'.

- És a következő számot, pedig én személy szerint szeretném Balogh Boginak küldeni. - mosolygott.

Miután mind a 5en elmondták, hogy kinek küldik, megszólalt az egyetlen számuk, amit szeretek, a They Don't know about us. Amíg énekeltek nekem csak kattogott az agyam. Nem értettem, hogy Louis miért pont ezt a számot választotta. A történet teljesen nem illik abba a képbe, ami köztünk valaha is volt. A dal arról szól, hogy szeretjük egymást, viszont azt mondják, nem kéne együtt lennünk. Minél többet mondják, annál jobban ellenezzük. Úgy nagyjából ennyi. A mi 'kapcsolatunk' pedig tökéletesen az ellentettje. Nem vagyunk jóban, és minél többet szeretne bárki tenni annak érdekében hogy jóban legyünk, annál jobban nem akarok vele kibékülni. Egyszerűen nem tudom elnézni neki a dolgot.

A szám felénél nekiindultam megkeresni a kijáratot. Mivel út közben Vickyt nem találtam meg, ezért nélküle indultam el haza. Az út lassan telt, körülbelül minden létező járművet amivel közlekedtem lekéstem, ezért csak másfél óra múlva értem haza. Otthon anya aggódó tekintete fogadott.

- Merre voltál? - kérdezte egy kicsi szigorral a hangjában.

- Csak elmentünk Vickyvel sétálni, aztán beültünk a plázába egy kávézóba, aztán még ott is körbenéztünk, és még haza kellett jönnöm. - mondtam, és bementem a szobámba.

Ledőltem az ágyra, és ledobtam a telefonomat az éjjeli szekrényre. Amint ott landolt, egyből meg is csörrent. Sms-t kaptam. Gyorsan érte nyúltam és megnyitottam.

~Feladó: Harry Styles

„Nem tudtam veled sokat beszélgetni, holnap találkozunk? xx”

Megírtam neki a válaszomat, ami egy igent tartalmazott, majd visszadobtam a telómat, és előbányásztam az ágyam alól a laptopomat. Általában ha otthon vagyok, be van kapcsolva, be vagyok lépve twitterre, és facebookra, mellé pedig szól a zene. Most is ezt tettem. Youtubeon rákerestem a They Don't know about us-ra, aztán elkezdtem pakolászni a szobámban. Mikor az íróasztalomon pakolásztam, újra megszólalt a telefonom, ezúttal Harry hívott.

- Szia – szólt bele – Mikor érsz rá holnap?

- Szia...hát olyan 4 órától. Délelőtt suliban leszek.

- 4kor a sulid előtt találkozunk. Szia – nyomott egy puszit a telefon mikrofonjába, aztán lerakta.

Összepakoltam a sulis cuccaimat, aztán elmentem zuhanyozni. Miután végeztem bedőltem az ágyba, és szinte egyből bealudtam....

5.rész

 Sziasztok! 

Kérek mindenkit, hogy olvassa el a piros betűs részt!

Először is :Mindenkitől elnézést kérek, hogy ilyen soká, de itt a következő rész! Sajnos holnaptól újra 'szöntel' a blog, mivel nyaralni megyek, egészen pontosan 10 napra, szóval csak utána fog jönni az új rész! Ezért mindenkitől bocsánatot kérek! 

A második, amit szerettem volna kérni tőletek, hogy oldalt indítottma egy szavazást, miszerint: Legyen,v agy ne legyen bromance a történetben:P Nagyon kérek mindenkit, hogy szavazzon valamelyikre! Nagyon fontos lenne nekem!

Harmadik pedig: Még mindig alig hiszem el, hogy 16 feliratkozó, és több mint 1500 megtekintés van! *-* Nagyon jól esik, és határozottan mondhatom, ilyen 'népszerű' blogom még Szinte nem is volt!  

ui.: Szeretnék kérni mindnekitől aki elolvasta vagy egy kattintást a lenti vélemény nyilvánító gombokra( kövit, tetszik, nem tetszik), vagy kommentet! Higgyétek el, aki blogot ír ismeri is az érzést, nagyon sokat számít ez a pár kis katitntás! Inspiráció!

Köszönöm szépen hogyha elovlastátok!   

*Louis szemszöge*

Miután Harrynek elmeséltem részletről részletre, hogy mi is történt Bogival, csak tátott szájjal bámult rám.

- Te totál becsavarodtál – mondta eléggé lenéző hanggal.

Igaza van. A legjobb barátnőm volt, viszont valahogy mégsem bántam meg teljesen amit tettem. Valójában az x-faktor előtti időben voltunk olyan nagyon jóban. Mindig sokat poénkodtunk, és szórakoztunk. Az ő társaságában mindig jól éreztem magamat. Sokszor adtuk egymás tudatára, hogy nem akarunk többet egymástól mint barátság. Viszont, mikor elmentem az x-faktorba, egyre jobban hiányzott, de mégsem vágytam a társaságára, csak abban a bizonyos értelemben. Magam mellett akartam tudni, de nem mint szerelmem, inkább mint szeretőm. Aztán eljött az a nap, hogy vissza mentem hozzá, és egyszerűen nem bírtam megállni. Szabad teret adott nekem, én pedig kihasználtam, de mégsem bánom. Egyedül azért vagyok szomorú, hogy elvesztettem őt. Sosem fog megbízni bennem, és én ezt teljesen elfogadom, és megértem.

- Louis, észnél vagy? Készülődj, mert hamarosan indulunk a koncertre. Menjél, vegyél egy hideg zuhanyt, és készülődj. - lökött meg Harry, aztán bekászálódott a szobájába.

Megfogadtam a tanácsát, és lassan, de biztosan, elindultam a fürdő felé. Magamra zártam az ajtót, és beálltam ruhástul, mindenestül a zuhany alá. Nehéz napnak nézünk elébe...

*Harry szemszöge*

Bementem a szobámba, és azon tűnődtem, amit Louis mondott. Nagyon nagy hülyeséget csinált. Az X-faktor óta állandóan Bogiról áradozott, és hogy mennyire imádja őt. Állandóan szenvedett, hogy hiányzik neki, és akárhányszor rossz kedve volt, őt sírta vissza, mert más nem igazán tudta őt megvígasztalni. Fél év alatt sikerült a közelébe férkőznöm annyira, hogy helyettesítettem Bogit, de mikor kijelentette, hogy ő meglátogatja, mindannyian örültünk. És most, most elintézte, hogy a szinte mindene utálja őt, amit nem is csodálok. Úgy éreztem, miközben Louis beszélt, hogy muszáj kibékítenem őket. És most úgy döntöttem, hogy mindent meg fogok tenni az ügy értekében. A gondolkodásomat Louis zavarta meg. A kezembe nyomta a telefonját, aztán sértődötten kiment a szobából, és becsapta az ajtót maga után.

- Szia! Mi a gond? - szóltam bele halkan.

- Harry figyelj, csak elnézést szeretnék kérni azért, amit anya csinált. Én nem akartam balhét, de mostanában teljesen megőrült - kezdett el magyarázni, én pedig csak felnevettem.

- Gyere el a koncertünkre. Ott megbeszéljük.

Féltem a válaszától, de végül hosszas tanakodás után bele egyezett. Megmondtam neki, hogy hol találkozunk, majd elköszöntünk. Visszavittem Louishoz a telefonját, aztán elkezdtem készülődni.

~Másfél óra múlva~

A stadion hátsó bejáratánál álltam, ahol a rajongók nem igazán találtak meg. Már 10 perce itt várakoztam, de Bogi még sehol nem volt. Leültem a járda szélére, és nyomkodni kezdtem a telefonomat. Felmentem twitterre, ahol nézelődtem egy kicsit. Egyszer csak nagy vihogást hallottam az utca végéből. Felkaptam a fejemet, és megláttam Bogit, mellette pedig egy lányt. Felpattantam a földről, leporoltam magam, és a falnak támaszkodva vártam hogy ide érjenek. Szépen lassan megérkeztek, majd egy egy puszival köszöntöttem őket.

- Harry, ő itt Vicky, Vicky ő itt Harry – mutatott köztünk oda és vissza.

Kezet ráztunk, aztán elindultunk be az öltöző felé. Mielőtt beléptünk volna, Bogi megállított.

- Vicky elmennél 2 kört sétálni? - kérdeztem, ő pedig vigyorogva elindult a folyosón.

Bogi elnevette magát, aztán komoly arckifejezéssdel felém fordult.

- Figyelj, én nagyon sajnálom ami történt. Tényleg. Amint anya megtudta, hogy mi történt Louisval... azóta nem hajlandó épp eszűen gondolkozni. Mindenkiben a rosszat látja. Most is csoda hogy elengedett, de szerencsére Vicky kihúzott a gondokból. Ha valahogy elbeszélgetsz vele, akkor te ma nem láttál engem jó? - vigyorgott.

- Oké, és semmi gond. Én teljesen megértem, főképp, hogy most már tudom mi is történt valójában. - amint kimondtam, kicsit elvörösödtem, és a cipőm orrát pásztáztam.

- Mikor kezdődik a koncert? - törte meg a kínos csendet.

Ránéztem az órámra, és kipattantak a szemeim. Megragadtam a csuklóját, és rohanni kezdtem az öltöző felé. Az ajtó előtt visszarántott.

- Nem megyek be oda. Nem akarok Louis közelében lenni. - jelentette ki.

- Akkor...várj meg itt, vagy keresd meg Vickyt. - mondtam, és már rohantam is be.

A srácok szinte egyből letámadtak, de nem törődtem velük, csak bementem a ruhámért, és átöltöztem. Éppen a pólómat vettem föl, mikor Louis benyitott.

- Elárulnád, hogy hol a büdös francban voltál? És mikor fogsz beénekelni? - kezdett el szídni, de a felénél már csak néztem rá, de kicsit sem figyeltem oda.

- Bogival beszélgettem. - mondtam, mire megállt a beszédben. A szemei felcsillantak, és mintha a villanykörte csilingelt volna a feje fölött felém közeledett.

- Mondd, hogy itt van még, és nem ment haza.

- Az előbb még kinn állt, nem tudom merre van – jelentettem ki, ő pedig mint akit rakétából lőttek ki, szaladt a folyosóra....