6.rész

Sziasztok!

Na kicsit soká, de meghoztam az új részt! Sajnálom, hogy eddig nem volt, de hát Horvátországból nem tudtam írni. 

Nagyon köszönöm a sok feliratkozót, és a 7db kommentet! Nagyon jól esett:)

ui.: Oldalt válaszoljatok a kérdésre, amit felraktam! (Legyen Vicky és Louis között több mint barátság?)

*Bogi szemszöge*

Elindultam megkeresni Vickyt, de persze mit is reméltem, sehol nem találtam meg. A folyosókon bolyongtam, amikor hallottam Louis kiáltását. Kicsit futni kezdtem, és az első nyitva lévő ajtón beléptem, majd becsuktam magam után. Kicsit még hallgatóztam az ajtónál, aztán mikor nem hallottam Louis hangját és lépteit, egy sóhaj kíséretében végig csúsztam az ajtón, majd összekuporodtam a földön.

- Ezt megúsztam – fújtam ki a maradék levegőmet is.

Egy kis ideig elidőztem a sötét szobában, végül vettem a bátorságot, és kiléptem az ajtón. Sehol nem volt senki az egyik irányból pedig hangos zene hallatszott. Elindultam a hang irányába, ami elvezetett a színpad széléhez. Éppen Liam énekelte a szólóját, amikor megláttam, hogy ők vannak a színpadon. A srácokat névről, hangról és kinézetről ismerem, de még életemben nem beszéltem velük, csak Harryvel és Louisval.

- Tetszenek? - kérdezte egy mélyebb hang mögülem.

Ijedten fordultam meg a tengelyem körül, ahol megláttam egy kicsit nagyobb darab, vigyorgó pasit, és mellette egy szőke hajú lányt egy kisgyerekkel a kezében. Rájuk mosolyogtam, és bólintottam egyet. Nem tudtam kik ők, de aranyosnak tűntek. Kezdett kínos lenni ez a szótlanság, szóval igyekeztem megtörni a csendet.

- Elnézést, hogy ezt megkérdezem, de kik önök? - kérdeztem, és éreztem hogy vörösödöm. Eléggé cikis helyzet volt.

- Paul vagyok, a fiúk menedzsere, ő pedig Lou a stylistjuk, és az ő kislánya Lux – vigyorgott rám a pasi. Visszamosolyogtam, és éppen kezdtem volna bele a mondandómba, amikor félbeszakított – Te meg bizonyára Bogi. Rengeteget hallottunk már felőled.

Kicsit meglepődtem, de csak egy válrántással reagáltam rá. A színpad felé pillantottam, ahol a srácok valami lassú számot énekeltek. Niall éppen dalolászta a szövegét, amikor Louis felállt, és hátra igyekezett. A mikrofonjával bajlódott. Az én irányomba rohant, én pedig elindultam volna, de mikor el akartam fordulni a pillantásával találkoztam. A színpadon megállt, majd megrázta a fejét, és újra felém indult. Mikor mellém ért, egyszerűen csak kikerült, és Paulhoz ment oda.

- Paul, valami van a mikrofonnal, tudnál adni,vagy hozni másikat? - kérdezte, mire a pasi pattant, és fél perc múlva egy másik mikrofonnal tért vissza. - Köszi – Intett Lou, és nekem hátat fordítva indult meg újra a többiek felé, de még megtorpant – Kérlek, valamikor beszéljük meg! - nézett rám kiskutya szemekkel, de én csak nyeltem egy nagyon és megcsóváltam a fejemet. Csalódottan, de elindult vissza a színpadra. Ráugrott a kanapéra, és dumálni kezdett, hogy miért volt az előbb 'idekinn'.

- És a következő számot, pedig én személy szerint szeretném Balogh Boginak küldeni. - mosolygott.

Miután mind a 5en elmondták, hogy kinek küldik, megszólalt az egyetlen számuk, amit szeretek, a They Don't know about us. Amíg énekeltek nekem csak kattogott az agyam. Nem értettem, hogy Louis miért pont ezt a számot választotta. A történet teljesen nem illik abba a képbe, ami köztünk valaha is volt. A dal arról szól, hogy szeretjük egymást, viszont azt mondják, nem kéne együtt lennünk. Minél többet mondják, annál jobban ellenezzük. Úgy nagyjából ennyi. A mi 'kapcsolatunk' pedig tökéletesen az ellentettje. Nem vagyunk jóban, és minél többet szeretne bárki tenni annak érdekében hogy jóban legyünk, annál jobban nem akarok vele kibékülni. Egyszerűen nem tudom elnézni neki a dolgot.

A szám felénél nekiindultam megkeresni a kijáratot. Mivel út közben Vickyt nem találtam meg, ezért nélküle indultam el haza. Az út lassan telt, körülbelül minden létező járművet amivel közlekedtem lekéstem, ezért csak másfél óra múlva értem haza. Otthon anya aggódó tekintete fogadott.

- Merre voltál? - kérdezte egy kicsi szigorral a hangjában.

- Csak elmentünk Vickyvel sétálni, aztán beültünk a plázába egy kávézóba, aztán még ott is körbenéztünk, és még haza kellett jönnöm. - mondtam, és bementem a szobámba.

Ledőltem az ágyra, és ledobtam a telefonomat az éjjeli szekrényre. Amint ott landolt, egyből meg is csörrent. Sms-t kaptam. Gyorsan érte nyúltam és megnyitottam.

~Feladó: Harry Styles

„Nem tudtam veled sokat beszélgetni, holnap találkozunk? xx”

Megírtam neki a válaszomat, ami egy igent tartalmazott, majd visszadobtam a telómat, és előbányásztam az ágyam alól a laptopomat. Általában ha otthon vagyok, be van kapcsolva, be vagyok lépve twitterre, és facebookra, mellé pedig szól a zene. Most is ezt tettem. Youtubeon rákerestem a They Don't know about us-ra, aztán elkezdtem pakolászni a szobámban. Mikor az íróasztalomon pakolásztam, újra megszólalt a telefonom, ezúttal Harry hívott.

- Szia – szólt bele – Mikor érsz rá holnap?

- Szia...hát olyan 4 órától. Délelőtt suliban leszek.

- 4kor a sulid előtt találkozunk. Szia – nyomott egy puszit a telefon mikrofonjába, aztán lerakta.

Összepakoltam a sulis cuccaimat, aztán elmentem zuhanyozni. Miután végeztem bedőltem az ágyba, és szinte egyből bealudtam....