S.O.S - Ötlet Hiány

Sziasztok! 
Nagyon nagy segítségeteket kérném! Elakadtam teljesen :S Nincs ötletem, hogy mit írjak a  következő részbe:O 
Arra gondoltam, hogy komiba írhatnátok ötleteket, vagy szavakat, amiket szívesen olvasnátok a következő részben, én pedig összeválogatom(emberenként 1-1et vagy ha kevés a komi akkor többet) és abból megkreálnám a következőt! 
Nagyon megköszönném ha megtennétek nekem! 

Nagyon nagyon fontos!

Sziasztok! 
Hogyha eddig google+-on kaptatok értesítést az új részekről, akkor mindenkinek ajánlom...sőt nagyon kérlek titeket, hogy kövessétek itt a blogot!!!!! : http://www.bloglovin.com/blog/8596375/harry-the-name-of-destiny

11.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen soká hozom, csak az elmúlt 1 héten minden nap volt osztály program, aztán este mikor haza értem nem volt időm írni. Most ballagtam ugye, ezért tegnap ünnepeltünk és tegnap sem nagyon tudtam, viszont most itt van. Remélem tetszeni fog! :) 

Bogi szemszöge*

Faképnél hagyott. Felállt és elment. A szemeim csak meglepetten nézték, ahogy távolodó alakja szépen lassan eltűnik, és már csak a rét marad kilátásnak. A hangja ismétlődött a fejemben, egyre hangosabban és hangosabban „Nem mondhatom el.” Lehajtottam a fejemet, aztán a telefonomért nyúltam. Előkerestem a névjegyzékben Vicky számát, és egyből a fülemhez emeltem a készüléket. Hosszas csörgés után végül felvette valaki, de nem az, akire számítottam.

- Szia – szólt bele Louis.

- Öööh...Szia Lou..öhm..Vicky? - kérdeztem meglepődve.

- Izéé..nyugodj meg. Most itt vagyunk a kórházban. Vic rosszul lett és elájult, én pedig behoztam. Berakták egy kórterembe, de még alszik, én pedig várom, hogy felkeljen – vázolta a helyzetet Louis.

- Melyikben vagytok? - aggódó hangnemben szóltam a telefonba.

- Abban a jó magasban. Amin mindig röhögtünk – mondta.

- Gyere le a bejárathoz, mindjárt ott vagyok – mondtam, és egyből felpattantam.

A vállamra kaptam a Táskámat, a telefonomat a zsebembe csúsztattam, és szinte futva indultam neki. 10 perc alatt visszaértem a városba, és gyorsan fogtam egy taxit, ami elvitt a kórházba. Idegesen szálltam ki, majd valamennyit fizettem a taxisnak és beszaladtam az ajtón. Körbenéztem, Louis az egyik asztalnál ült, és kortyolgatott valamit, közben újságot olvasott. Odasétáltam hozz, ő pedig meglepetten nézett rám.

- Ez nálad a mindjárt? - kérdezte, én pedig csak vállon bokszoltam.

- Messze voltam, és még vissza kellett jönni a városba. Harry kivitt valami rétre – mondtam, Louis pedig ökölbe szorította a kezét.

- Mehetünk fel? - kérdezte téma terelés képen.

Bólintottam, ő pedig a lifthez ment, és megnyomta a hívó gombot. Kicsit vártunk, majd megjelent előttünk az üres kabin. Kicsit szorongva de beléptem, Lou pedig követett. Az ajtó becsukódott, a lift pedig elindult. Emeletenként csengetett egyet a kijelző, ami írta, hogy hányadikon vagyunk. Egyszer csak halk morgást hallottunk, majd a lift meg-megállva indult tovább, végül pedig két emelet között megállt. A villany pislákolni kezdett.

- Louis...mi történt? - a kétségbeesettséget erősen hallani lehetett a hangomból.

- Megállt a lift. Nyugodj meg, mindjárt kérünk segítséged – mondta lazán.

A libabőr végig futott rajtam, homlokom verejtékezni kezdett. Tenyerem izzadt. Ujjaimat tördelve csúsztam végig a lift falán, és kuporodtam össze a földön. Néztem,a hogy Louis cselekedik. Megnyomta a vészjelző gombot, de a lift még mindig egy helyben állt.

- Lou...miért nem működik?

- Mindjárt – mondta nekem, majd magában magyarázott valamit.

Szemeimből folytak a könnyek, közben a hajamat markolásztam. Louis egyszer csak felém pillantott, és ijedten mellém guggolt.

- Mi a baj? - aggódó szemeivel egyenesen az enyémbe nézett.

- Ismersz...Klusztrófóbia – nyögtem ki halkan, ő pedig megvilágosodott tekintettel bámult rám.

Mellém ült, és átölelt, próbált nyugtatni. Nem ment neki. Egyre jobban kezdtem idegeskedni. Egyszer csak a lift megmozdult, a következő emeletnél pedig kinyílt. Az ajtóban egy idősebb pasi állt, és motyogott nekünk valamit. Csak ijedten néztem ki a fejemből, majd Louis felhúzott és kilökött a liftből. Megragadta a karomat, és a legközelebbi orvost leszólította.

- Kérem...megvizsgálná? Klausztorfóbiás, és..most jöttünk ki a beragadt liftből. Nem tudom, hogy mi van vele, de nagyon nem néz ki jól – mondta, én pedig végig őt figyeltem.

- Persze jöjjön velem – mondta a nő, megragadta a karomat, és maga után húzott...

*Louis szömszöge

Leültem Vicky kórterme elé, és vártam. Vártam, hogy kijöjjön valaki, és mondja, hogy mi is történt. Persze erre egy ideig még nem fog sor kerülni. Felálltam a helyemről, és lassan benyitottam a szobába. Sehol senki, csak egy sápadt lány az ágyban. Leültem mellé, és csak néztem őt. Nem szólaltam meg, nem is beszéltem hozzá,végülis, mit mondhatnék? Hogy sajnálom? Nem az én hibám volt. Csak...megkérdezte, hogy mi történt, aztán..következő pillanatban már a földön hevert. Nem tudtam mi történt, szóval felkaptam, és behoztam a kórházba.

- Nincs semmi bajom. Apróbb sokk ért, de elmúlt – nyitott be Bogi az ajtón.

- Igen..az feltűnt – nevettem.

- Mi van vele? - nézett Vickyre.

- Fogalmam nincs, de ideje megkeresni egy orvost – mondtam, és kimentem...

Közvélemény kutatás!

Sziasztok!

A történet maximum 30 részes lesz, ez alatt fog még rengeteg dolog történni. Igyekszem elhúzni, és érdekessé tenni...de mivel a 10.résznél tartunk, gondoltam eljött az ideje, hogy megkérdezzem tőletek....
Szerintetek a sztori boldogan, vagy szomorúan fog véget érni? 
Kérnék mindenkit, hogy kommentbe válaszoljon, esetleg az oldalt kirakott szavazásnál! 
Köszönöm! :)
Vikii.♥

10.rész

A blog csoportját itt találod meg! https://www.facebook.com/groups/344925678970032/

Harry szemszöge*

Hogy miért is zárkóztam be? Mert egy idióta voltam. Néha uralni kell a vágyaidat, különben az eredmény egy nagy csalódás lesz. Ezúttal is ez volt. Haladni akartam, többet szerettem volna, mint arcra puszi, vagy ölelés, és az eredménye csak annyi lett, hogy leégtem az előtt a lány előtt, akibe az elmúlt idők alatt beleszerettem. Talán 1 hónapja sincs, hogy megismertem, viszont nekem ennyi idő is elég volt, hogy Ámor nyila eltaláljon. És hogy vele mi van? Valószínüleg Cupido másik nyila elrepült mellettem és mást talált el. Ez a személy pedig nem más, mint Louis. Erősen érzem, hogy Bogi nem igazán adja ki az őszinte véleményét. Az, hogy megharagudott rá csak egy átmeneti állapot volt. Látom minden közös beszélgetésükben, érzem minden olyan szavában amit Louisval kapcsolatban mond, hogy az a harag már rég elszállt. Csak próbálja erősnek, és magabiztosnak mutatni magát, Louis pedig elhiszi. Elhiszi minden olyan szavát, ami ellene van. Végülis, ez így van rendjén. Hogyha valaki rosszat mond rólad, azt akarva, akaratlanul is megjegyzed, elhiszed és örök nyomot hagy benned. Talán ez a majdnem csók is ilyen lesz. Az életben egy rosszul elsült pillanat, ami talán életem végéig kísérteni fog. Nem fog hagyni a gondolat, hogy valami ennyire elronthatok.

- Mi az, hogy majdnem csókolóztál Bogival? - rontott be a szobámba Louis.

- Épp ez az....csak majdnem – mondtam, és felé emeltem tekintetem. Szemeim könnyel áztatottak voltak, az övéi viszont szikrákat szórtak. Csak állt, nézett rám, közben pillantásaival pofozgatott. Egy szót sem szólt. Sokáig állt ott, majd kicsattant.

- Tudod, hogy mit érzek iránta. Mi az hogy csak úgy meg akarod csókolni?! - kiáltott rám.

Na igen. Louis pár napja egy egész estét áldozott arra, hogy elpanaszolja nekem, hogy Bogi milyen is valójában, és hogy ő mennyire szereti őt. Bár végig hallgattam, nem igazán figyeltem rá. Hosszasan taglalta, hogy mit is érez, de egyszer sem mondta ki, hogy szereti, csak körülírta. Nem bírta kiejteni a száján. Nem is tudom, mit gondolt, hogy Bogi majd a nyakába fog ugrani? Esélytelen.

- Tudom – mondtam halkan.

- Akkor hogy tehetted ezt?! - üvöltött még mindig – A legjobb barátom vagy, és ilyen lazán hátbaszúrtál? Hát köszönöm szépen!

- Louis....te egy idióta vagy – mondtam, mire ő nekem esett. Hátralökött az ágyon, és a szemeimet pásztázta – Sokkal inkább csókolna meg engem, mint téged – mondtam.

A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy iszonyatosan fáj az arcom. Odakaptam a kezemet, és mire észhez kaptam Louis már a szoba közepén állt.

- Így már nem fog tetszeni a cuki kis arcod neki – mondta, és nagy vigyorral a száján indult volna ki a szobából, de én utána mentem. Hátra fordult, mikor meghallotta, hogy felé megyek, majd amint arca elém tárult, viszonoztam az ütést. A szeméhez kapott, én pedig leporoltam a kezemet, majd felvettem a kabátomat, és elindultam ki a lakásból sétálni egyet.

************

Másnap éppen kicsöngettek az egyik unalmas óráról, én pedig egyből a büfébe indultam, hogy megvegyem a tízóraimat. Fáradtan baktattam le a lépcsőn, közben végig a földet bámultam. A tegnapi pofonokból mindkettőnknek egy nagy monoklija maradt. Így utólag lehet nem kellett volna. Beálltam a büfé sornak a végére, és a fülhallgatómat bedugtam a fülembe. Kicsit ellazultam, közben szépen lassan haladtam a sorban előre. Mikor megvettem a szendvicsemet, elindultam fel a terembe, amikor egy kéz visszarántott. A lépcső fordulóban álltam, velem szemben pedig Louis. Kicsit rugdosta a talajt, közben tördelte az ujjait, majd megszólalt.

- Sajnálom a tegnapit. Én csak....eluralkodott rajtam a düh. Én nem akartalak bántani. Nem tudom miért borultam ki ennyire, hisz neked igazad volt. Sokkal inkább te kellenél neki, mint én, azok után. Szóval..sajnálom – mondta, és egy ragyogó vigyort villantott mellé. Persze egy kis ideig komor tekintettel néztem rá, majd egy mosoly kíséretében megöleltem.

- Sajnálom, hogy megbosszultam. Bár..még monoklival is jól nézel ki – kacsintottam rá, majd elindultam a terembe.

- Azért te sem panaszkodhatsz Styles! - ordított utánam nevetve Louis.

Beléptem a termünkbe, és leültem a padomhoz. Kibontottam a szendvicsemet, és elhelyezkedtem. Éppen bele akartam harapni a kiflibe, amikor becsöngettek.Idegesen csomagoltam vissza a fóliába, majd a táskámba dobtam, és előhalásztam a könyveimet. Hátradőltem a széken, és néztem, ahogy a tanárunk besétál az ajtón, és neki kezd az óra tartásának. Mutogatott, tátogott, de a hangok nem érkeztek meg az agyamba. Csak meredtem előre. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom, és egy boríték csúszott a képernyőre. Megnyitottam az üzenetet, ahol Bogi nevét sikerült elolvasnom.

„ Mi történt Louisval? Nem árul el nekem semmit!”

Egy gúnyos arkifejezéssel, de megírtam neki a választ.

„ Nem lényeges. Ma elmegyünk kávézni?”

Hosszas várakozás utána, de végül újra rezgett a telefonom. Izgatottan nyitottam meg a levelet.

„Megyek, hogyha elárulod, mi történt vele”

Megforgattam a szemeimet, és megírtam válaszként, hogy „oké” aztán elraktam a telefont, s magam elé bámulva folytattam a gondolkozást. Végül az óta hamar eltelt, én pedig megkönnyebbülve indultam ki az iskolából. Leültem a szokásos helyemre, és az eget bámulva várakoztam. A sötét felhők gyülekeztek, ami azt jelentette, hogy hamarosan esni fog. A szél eléggé fújt, a felhők pedig gyorsan haladtak. Néhány érdekes formát vett fel, amit még így nagyobb gyerekként is élvezetes nézegetni. A nap már nem látszott ki mögülük, és néha egy két felhőből nagy villám is előjött. Persze ezt követte a dörgés is, ami nem maradhatott el. Szerettem a vihart. Jó volt nézni, és hallgatni hogy az eső cseppek kopognak a földön, valamint a csapkodó villámok után keletkezett hangok moraja egyre és egyre hangosabbá válik. Közeledett a vihar.

- Szia. Melyik kávézóba megyünk? - zavarta meg kilátásomat Bogi.

- Van a közelben egy – mondtam még mindig fekve.

- Mi történt az arcoddal? - hajolt közelebb hozzám, mire a szemeim kipattantak.

- Semmi érdekes..mehetünk? - kérdeztem, ő pedig egy sóhaj kíséretében bólintott.

Nagy vigyorral az arcomon felültem, majd egy ölelés után elindultam. Bogi csak nevetett egyet, aztán követni kezdett. Egymás mellett sétáltunk, és csak csöndben néztük, hogy merre mennek a mellettünk elhaladó autók.

- Nincs kedvem kávézni – törtem meg a halálos csendet – Mi lenne, hogyha inkább kimennénk egy kevésbé zajos helyre...mondjuk beszélgetni? - kérdeztem, ő pedig elvigyorodott.

- Nekem teljesen mindegy, csak ne unatkozzunk, és ne legyen ilyen kínos csend közöttünk.

Hosszas séta után sikerült megkérdeznünk arra helyre, ahová eredetileg is menni akartam. Egy napsütötte zöld rét, körülötte a nagy erdővel. Kerestünk egy árnyékos helyet, majd elhelyezkedtünk. Néztük a szép tájat, és hallgattuk a madarakat, közben elbeszélgettünk.

- Elárulod végre, hogy mi történt Louval és veled? - kérdezte halkan. Tudta, hogy rosszul érint ez a téma.

- Tegnap kiakadt rám, az okokat hagyjuk. Szóval tegnap ideges volt, és..rajtam vezette le a feszültségét, én pedig viszonoztam neki – mondtam el röviden tömören a történteket.

- Szóval megvert, te meg visszaütöttél? - kérdezte, én pedig bólintottam egyet.

Kicsit csönd lett köztünk, aztán újra megszólalt.

- Nekem ő nem ezt mondta – pillanatra megállt bennem az ütő. Louis mit hazudhatott össze neki? - Azt mondta, hogy volt oka megütni téged. Elvileg megsértetted. Durva szavakat vágtál hozzá, ez igaz? - Kért számon, én pedig megráztam a fejemet – Akkor mi az igazság?

- Louis miattam lett ideges, aztán szembesítettem a tényekkel, ő pedig nekem ugrott – mondtam.

- És mit csináltál, hogy ideges lett?

- Nem lényeg. Hagyjuk ezt a témát rendben? - kérdeztem, ő viszont nem tágított.

- Harry! Mondd már el! Mindig csak tereled, nem halsz bele – ordított velem. Nem értettem min kapta fel a vizet ennyire, de nem bírtam volna ki, hogy ne kezdjek el veszekedni vele, ezért csak hosszas várakozás után válaszoltam neki.

- Nem mondhatom meg – mondtam, majd felálltam a helyemről, és elindultam haza...

9.rész

A facebook csoportot IDE kattintva érhetitek el!

Jó olvasást! ( Nem lett túl hosszú, amiért elnézést kérek! )

Bogi szemszöge*

Alig, hogy ledőltem az ágyra, már nyílt is az ajtó. Az agyam kattogni kezdett, hogy mit mondjak anyának, de persze gyorsan eszembe is jutott valami. Sokszor szokott beválni ez.

- Szia! Merre voltál? - tette fel egyből a kérdést.

- Bocsi, csak benn tartottak. - mondtam, ő pedig vállat rántott és kiment.

Kifújtam a levegőt, és végre bele tudtam merülni abba témába, ami igazán érdekelt. Visszagondoltam a 10 perccel ezelőtt történtekre, és a gyomrom görcsbe rándult. Folyamatosan megjelent előttem az a kép, hogy Harry hajol felém, én pedig csak elfordítom az arcomat. Aztán a csalódott arckifejezés, amint megpillantottam...mintha egy kisgyerektől vettük volna el a cukorkáját. Csak állt ott, zavart, ijedt, meglepődött és vörös fejjel, én pedig rácsuktam az ajtót. Egy idióta vagyok. Egy idióta, aki elszalasztott egy olyan lehetőséget, amit lehet, hogy többször nem él át. Végül is..Harry lehet, hogy ezek után nem fog annyira közeledni hozzám. De nem tehetek erről. Sosem bírtam, hogyha túl gyorsan történnek ezek a dolgok. Még alig ismerem őt...kell még idő.

- Mondjad – szóltam bele a telefonomba, ami idő közben kizökkentett a gondolkozásomból

- Szia Bogi – hallottam meg Louis hangját.

- Hagyjál békén – mondtam, és éppen ki akartam nyomni, mikor beleszólt újra.

- Harry miatt hívlak – mikor kiejtette a nevét, a kezem összeszorult, és a telefont erősebben tartva visszaemeltem a fülemhez – Amióta hazajött csak benn ül a szobájában, és hozzá sem lehet szólni. Mikor megkérdeztem hogy mi történt, csak annyit mondott hogy az ő hibája, és hogy miért ilyen idióta..Mit csináltatok, hogy ennyire kiborult? - kérdezte.

- Öööhm – köhécseltem egyet. Torkom kiszáradt, és éreztem hogy elvörösödtem – Nem...Nem engedtem hogy megcsókoljon. - dadogtam el az elejét.

A vonal másik fele elhallgatott, a csendet szinte ütni lehetett volna közöttünk. Kicsit már kezdett fura lenni, de nem szólaltam meg. Megvártam, míg reagál...de percekig nem szólalt meg. Egy ideig már azt hittem hogy elromlott a telefon, amikor megszólalt.

- Le kell tennem. Szia – mondta, a telefon pedig pittyegni kezdett, jelezve, hogy a vonal megszakadt.

Vállamat megrántva tettem zsebre, majd kivánszorogtam a nappaliba. Ott is a csend uralkodott, ahogy a ház többi részében is. Körbenéztem, és végül csak egy cetlit találtam. Anya üzent rajta.

„Elmentem munkába, aludtál mikor felmentem, ezért nem szóltam. Holnap délután jövök”

Összegyűrtem a papír,t és a kukába dobtam, aztán visszamentem a szobámba. Egy kis ideig beszélgettem Vickyvel facebookon, aztán szépen lassan bealudtam.

**************

Másnap reggel telefon csörgésre keltem. Megdörzsöltem a szememet, aztán a fülemhez emeltem a telefont.

- Háló?!- szóltam bele álmosan.

- Hol a szarba vagy már? Itt állok 10 perce az ajtónál! El fogunk késni ha nem sietsz – ordított a telefonba Vicky. Amint felfogtam hogy miről van szó, rohanva kezdtem el öltözni, és bepakolni. Körülbelül 10 perc alatt elkészültem, és már az ajtóban álltam.

- Mehetünk? - kérdeztem, mire ő csak mordult egyet.

Elindultunk a suliba, közben végig faggatott, hogy mi történt tegnap. Persze elmeséltem neki, szinte percről percre, ő pedig teljesen fel volt háborodva. Nevettem rajta egy jót, de mire magyarázatot adhattam volna, beértünk a suliba. A suli hátsó részéhez sétáltunk, ahol a tornaterem van. Beléptünk az öltözőkbe, ahol már hangos beszélgetéstől zengett. Mindenki üdvözöltünk, pár embert megöleltem, aztán Vikcyvel nekiálltunk öltözni...

Az óra elkezdődött, mi pedig egyből leültünk az egyik padra. Utálom a tesi órákat, viszont van amiben egész jó vagyok. Szeretek sportolni, de a tesi az ellenségem.

- Szóval... - kezdte el Vicky, de megszakítottam.

- Nem akarok róla beszélni. - mondtam egyből, ő pedig megértette.

Csöndben ültünk egymás mellett és néztük, ahogy a lányok felsorakoznak. A tanár ránk szólt, ezért mi is beálltunk melléjük. Ekkor lépett be a terembe a fiúk csapata. Szépen lassan bejöttek, leghátul pedig Louis kullogott. Lehajtott fejjel, lassan lépkedett, majd beállt a sor végére. A tanár dumálni kezdett, hogy mi lesz a mai órán, majd Louisra nézett, aki még mindig lehajtott fejjel bámulta a cipőjét.

- Megtennéd, kedves Louis, hogy rám nézel, miközben hozzád is beszélek? - kérdezte..

Louis csak pár másodperccel később emelte tekintetét rá, de amint megláttam az arcát, egyből megértettem, hogy miért nem akarta.

- Áhh, látom szép kis monoklija van. Nem tudom, de nem is érdekel hol szerezte, de nincs mit szégyellni. A tanárnak mutasd ki a tiszteleted. A híresség nem ok arra, hogy elkanászodj – mondta a tanárúr, aztán tovább magyarázott nekünk.

Vickyvel meglepődve álltunk ott, végig Louist figyelve. Amint Mr. Grenwald végzett a beszédével, kiadta az utasítást, hogy fussunk 6 kört. Mindenki szendi kezdte a lábát, csak Louis nem. Megállt, és rövid gondolkozás után megfordult, és kiment a teremből. Vikcyt oldalba böktem, és megkértem, hogy menjen utána. Persze ő egyből pattant. Hátranéztem, hogy a tanárúr figyel-e, és mikor meggyőzödtem, hogy nem, szóltam Vicknek, ő pedig kirohant Louis után....