13.rész

Mivel én vasárnap este 'nyaralni' megyek, majd miután onnan haza értem, egyből 3 hétig Balatonon leszek, ezért valószínüleg augusztus feléig ez lesz az utolsó rész! Remélem megelégedtek vele! 

ui: amúgy elterveztem, hogy körülbelül 25 részes lesz a történet, szóval  már meg van a szándékom, hogy mi lesz a vége! :)

*Bogi szemszöge

Kipakoltam a fél ruhatáramat az ágyamra, és keresgéltem, hogy mi is lenne a megfelelő egy vacsorára. Talán egy órán keresztül válogattam, majd bevonultam a fürdőszobába, és lezuhanyoztam. Megmostam a hajamat, majd megszárítottam. Felvettem magamra a kiválasztott ruhát, és kisminkeltem egy kicsit magamat. Lesétáltam az emeletről, és a tükör elé álltam. Elégedett voltam magammal. Éppen a cipőmért indultam, amikor kopogtak. Gyorsan belebújtam, majd még egyszer végig néztem magamon. Sóhajtottam egyet, és mosolyogva nyitottam ajtót. Előttem Harry állt egy ingben, aminek a felét egy zakó takarta, és egy hozzáillő Fekete farmer nadrágban. Két arcra puszi után belé karoltam, ő pedig a kocsijához vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem. Bekötöttem magamat, mire ő elmosolyodott, majd becsukta az ajtót és beült a kormány mögé.

- Köszönöm, hogy eljöttél – mondta – Reméltem, hogy nem fogsz cserbenhagyni.

- Egy ilyen ajánlatot nehéz elutasítani – válaszoltam neki.

Beindította a motort és a gázra taposott. Pár pillanat múlva már sebesen száguldott az autópályán. Nem tudtam, hogy pontosan hova megyünk, csak azt, hogy szép helyen leszünk. Végül is, ennyit mondott. 10 perc után egyszer csak lelassított, és a megálló sávon leparkolt. Kutatni kezdett az ajtón elhelyezett kis zseben, majd kihúzott egy sálat onnan, és felém tartotta.

- Ugye nem gondolod komolyan?! - néztem rá, ő viszont csak nagy vigyorral az arcán bólogatott.

Végül beadtam a derekamat, és felkötöttem a szememre a kendőt. Kiszállított a kocsiból, és vállaimnál fogva vezetni kezdett. Egy ideig féltem, hogy elesek, majd mikor már kivezetett a füvesebb részről, biztosabban álltam a talajon. 5 percet sétálhattunk, amikor megállított, és levette a szememről a kendőt. Pislogtam párat, mivel sötéten láttam, aztán felpillantottam. Számhoz kaptam, szemeim nedvesedni kezdtek. Előttem egy hatalmas, kék vizű tó volt, közepén egy kicsit stéggel. Látni lehetett, hogy egy asztal, mellette 2 szék, széleinél gyertyák ékeskedtek. Rózsaszirommal be volt szórva az egész.

- Ez...Hary...ez gyönyörű – ugrottam a nyakába, és szorosan magamhoz öleltem.

- Legszebbnek a legszebbet – mosolygott, és a kezembe adott egy szál vörös rózsát.

Bele szippantottam, majd újra a tó felé fordultam. Egy kiöltözött pasi jött felénk, és Harrynek súgott valamit, aztán lelépett. Harry rám mosolygott, majd kezét nyújtotta. Belé karoltam, ő pedig elvezetett a tó partjáig, ahol is egy rózsákkal díszített csónak várt minket. Megfogta a kezemet, én az alatt beleültem, ő pedig követett. Megfogta az evezőket, és szépen lassan a stégig lökött minket vele. Mikor odaértünk segített kiszállni, majd kikötötte a 'hajót'. Kihúzta nekem a széket, és leültetett, majd ő helyet foglalt velem szemben.

- Mikor volt neked ilyenre időd? - kérdeztem, ő pedig csak nevetett egyet.

- Rengeteg szabad időm van mostanság. A suli miatt alig vannak koncertjeink, és azokat is gyorsan lezavarjuk. Már csak albumon dolgozunk, de az 1-2 óra délutánonként.

- Értem – válaszoltam. Abban a pillanatban megérkezett egy másik csónak a stéghez.

Egy pincér szállt ki belőle, és két tányért rakott le elénk. Felemelte a fedőjét, majd jó étvágyat kívánva visszament a szárazföldre. Elképedve bámultam azt ami elém került.

- Jó étvágyat – szólalt meg Harry.

- Neked is.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

A vacsora után Harryvel sétálni indultunk, a kocsi irányába. Lassan lépkedtünk, és beszélgettünk. Végig elnevetgéltünk, majd egyik résznél megállított, és magával szembe fordított. A szemeimbe nézett, közben meg sem mozdult.

- Most meg akarsz csókolni? - törtem meg a köztünk fennálló kínos csöndet.

- Nem akarom elsietni. A múltkori majdnem csók után, nem fogom. Megvárom, hogy te tedd meg. - válaszolt, mire felhúztam a szemöldököm.

- Szóval megvárod? Oké, de szólok előre, én sokáig bírom – nevettem fel.

Végül ő is elmosolyodott, majd megérkeztünk a kocsihoz. Eljátszotta a szokásos ceremóniát, és beindította a motort. Mikor már a házunk elé értünk lelassított. Kiszálltam, ő pedig követett. Az ajtó előtt megálltunk, és váltottunk még pár mondatot.

- Nagyon jól éreztem ma magamat. Ilyen élményben még sosem volt részem, és ezt nagyon szépen köszönöm – mosolyogtam, és adtam egy puszit az arcára.

- Remélem még megismételjük – vigyorgott.

- Én is. Nagyon – mondtam, és megöleltem.

Kicsit eltávolodtam tőle, de arcunk még közel volt egymáshoz. Kicsit felé hajoltam, majd mielőtt még bele élte volna magát elrántottam a fejemet.

- Jó éjt Harry! - mondtam, és becsuktam magam után az ajtót.

Kicsit álltam ott, annak neki támaszkodna, majd egy hirtelen nekiindulásból újra kinyitottam azt, és Harry után futottam. Mikor meghallotta, és meglátott, meglepődött arcot vágott, de én csak közeledtem hozzá, majd a nyakába ugrottam, és megcsókoltam...

12.rész

Ötlet hiány miatt soká, de meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek :) 

*Bogi szemszöge *

Louis kiment orvosért, én pedig az alatt próbáltam lelket önteni Vickybe hogy felébredjen. Persze nem sikerült, nem is reméltem. Csak ültem és magyaráztam neki, szerintem bárki aki látott egy idiótának tartott, de nem érdekelt. Próbáltam, hátha. Egy 10 perc múlva megjelent az orvos az ajtóban, és szúrós pillantást vetett rám.

- Ki menne kérem? - kérdezte.

Bólintottam, és felálltam a kis sámliról. Elengedtem Vikci kezét, és éppen léptem volna el, amikor felém nyújtotta azt.

- Ne menj el, kérlek – mondta Vikcy, kezével még mindig próbálta elkapni az én kezemet.

- Ki kell menjek. Hamarosan visszajövök – mondtam, ő pedig visszahúzta a kezét, és kinyitotta a szemeit.

Bíztató mosolyt vetettem rá, aztán elindultam ki, és leültem Louis mellé, aki a szoba előtti fehér székeknél helyezkedett el.

- Felébredt. - mondtam, ő pedig meglepődött, de végül mosolygott egyet.

- Figyelj Bogi...tudom, most ez nem a legjobb pillanat, de szeretnék veled beszélni...kettőnkről - nézett rám kérlelő szemekkel.

- Figyelj Louis én... - kezdtem volna el, de szokásához híven megint félbeszakított.

- Rég óta el szerettem volna mondani, de sosem ment. Tudod...szeretlek. Kiskorunk óta szeretlek. Eddig letudtam annak, hogy legjobb barátok vagyunk, de aztán rájöttem, hogy ez annál több. Eleanorral volt kapcsolatunk ébresztett erre rá, hogy többet érzek irántad, mint iránta. És...ami az összeveszésünket illeti....kérlek bocsáss meg nekem..mindenért. - végig hadarta a mondanivalóját, majd lehajtotta a fejét.

Ledermedve ültem ott, és csak a szavai jártak a fejemben. „ Szeretlek, kiskorunk óta szeretlek.” Újra és újra ízlelgettem a szavait, de válaszra még nem nyitottam a számat. Nem tudtam mit mondani neki. Ő kérdő pillantásokat vetett rám, én cska néztem ki a fejemből, majd végül megszólaltam.

- Louis...én.. nem tudom elfelejteni azt, amit tettél. Igyekszem semmivé tenni , de ez ilyen könnyen nem megy. Most már tudom miért is tetted, és egy kicsit jobban is érzem magamat, de akkor is. Nem mondom, hogy nem tetszel, mert akkor hazudnék...de...ez gátol abban hogy bármit is tegyek. Talán..egy kis idő múlva megpróbálhatjuk...de nem szeretném most – mondtam, és felálltam a helyemről – Megmondanád Vikcynek, hogy muszáj volt haza mennem? És hogy hívjon fel? - fordultam felé még egyszer, ő bólintott egyet, én pedig elindultam ki a kórházból.

~~~~~~~~

 [ Innentől ezt a zenét: Justin Bieber - Nothing  like us]

Otthon ültem a kanapén, felhúzott térdekkel. Az állam a térdeimen pihentek, én pedig csak merengtem előre. A szemeim vörösek voltak a sírástól, és a fáradtságtól is. Hajnali 2 óra van, én pedig egész este itt voltam. Szerencsére anya éjszakás, ezért nem köt belém. De, hogy miért is vagyok ilyen rossz kedvű? A kórházi beszélgetés Louisval teljesen lehangolt. E miatt felidéztem az egész történteket, és minden rossz dolgot, ami életemben történt velem. Egészen anyu és apu válásától, a Lou és köztem történtekig. Rájöttem, hogy az életem félig se olyan jó, mint amilyennek gondoltam. Állandóan történt velem, vagy a családommal valami, és minden esetben egy darab letört a szívemből. Hiányzik az az élet, amikor még kisgyerek voltam, és semmi bajom nem volt. Amikor még csak annyi volt a veszekedés tárgya, hogy kinél van a plüss mackóm. Amikor még nem voltak szerelmi problémák, nem volt fejlett telefon, se fejlett számítógép. Amikor még nem fogtam fel, hogyha történt valami a családdal. Az az idő, amikor óvodásként játszhattam a barátaimmal, és semmi és senki nem zavart. Csodálatos volt. És most mi van? Egy csonka családom, összetört szívem, és gondokkal teli életem. Néha gondolok arra, hogy milyen lenne, hogyha apukám is itt lenne. Teljesen más életem lenne. Tudom, mert mielőtt elment, sokkal jobb volt. Nagyon hiányzik.

Felálltam a kanapéról, és a hűtből elővettem egy doboz fagyit. Visszaültem, és kanalazni kezdtem, könnycseppjeim pedig még mindig potyogtak. Mikor már a negyed doboz elfogyott, kopogást hallottam. Először csak azt hittem képzelődök, hisz ki is kopogna az éjszaka közepén? Mikor újra hallottam kicsit erőteljesebben, már meglepődtem. Kicsoszogtam az ajtóhoz, és mikor kinyitottam, nem hittem a szememnek. Harry állt ott, és egy apró vigyor után, komoly és ijedt arcot vágott. Mielőtt megszólalt volna, legintettem, hogy hagyja. Nem is csodálkozom, hogy ez volt a reakciója. Kócos hajjal, vörös, feldagadt szemekkel, egy nagy pólóban és egy rövid nadrágban voltam. Megijedtem volna én is magamtól.

- Mit keresel itt ilyenkor? - törtem meg a köztünk fennálló csendet, rekedt és komolytalan hanggal.

- Mondani szerettem volna valamit...úgy éreztem nem várhat, de ahogy látom mégsem most kéne – nézett végig rajtam, majd szemeimnél megállapodott.

- Mondjad – mosolyogtam rá, de ez nem tartott sokáig, mert nem akartam ál mosolyt mutatni neki.

- Szerettem volna elnézést kérni tőled, a múltkori miatt...hogy csak úgy...faképnél hagytalak. Sokáig rágtam magamat miatta, és tudom, hogy nem volt kedvem dolog, de nem akartam veszekedni veled mert... - mondta hadarva, majd megakadt. Nem szólalt meg újra, csak a cipője orrát bámulta, és ujjait tördelte.

- Mert? - emeltem meg az arcát, majd visszahúztam a kezemet.

- Mert szeretlek!