11.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen soká hozom, csak az elmúlt 1 héten minden nap volt osztály program, aztán este mikor haza értem nem volt időm írni. Most ballagtam ugye, ezért tegnap ünnepeltünk és tegnap sem nagyon tudtam, viszont most itt van. Remélem tetszeni fog! :) 

Bogi szemszöge*

Faképnél hagyott. Felállt és elment. A szemeim csak meglepetten nézték, ahogy távolodó alakja szépen lassan eltűnik, és már csak a rét marad kilátásnak. A hangja ismétlődött a fejemben, egyre hangosabban és hangosabban „Nem mondhatom el.” Lehajtottam a fejemet, aztán a telefonomért nyúltam. Előkerestem a névjegyzékben Vicky számát, és egyből a fülemhez emeltem a készüléket. Hosszas csörgés után végül felvette valaki, de nem az, akire számítottam.

- Szia – szólt bele Louis.

- Öööh...Szia Lou..öhm..Vicky? - kérdeztem meglepődve.

- Izéé..nyugodj meg. Most itt vagyunk a kórházban. Vic rosszul lett és elájult, én pedig behoztam. Berakták egy kórterembe, de még alszik, én pedig várom, hogy felkeljen – vázolta a helyzetet Louis.

- Melyikben vagytok? - aggódó hangnemben szóltam a telefonba.

- Abban a jó magasban. Amin mindig röhögtünk – mondta.

- Gyere le a bejárathoz, mindjárt ott vagyok – mondtam, és egyből felpattantam.

A vállamra kaptam a Táskámat, a telefonomat a zsebembe csúsztattam, és szinte futva indultam neki. 10 perc alatt visszaértem a városba, és gyorsan fogtam egy taxit, ami elvitt a kórházba. Idegesen szálltam ki, majd valamennyit fizettem a taxisnak és beszaladtam az ajtón. Körbenéztem, Louis az egyik asztalnál ült, és kortyolgatott valamit, közben újságot olvasott. Odasétáltam hozz, ő pedig meglepetten nézett rám.

- Ez nálad a mindjárt? - kérdezte, én pedig csak vállon bokszoltam.

- Messze voltam, és még vissza kellett jönni a városba. Harry kivitt valami rétre – mondtam, Louis pedig ökölbe szorította a kezét.

- Mehetünk fel? - kérdezte téma terelés képen.

Bólintottam, ő pedig a lifthez ment, és megnyomta a hívó gombot. Kicsit vártunk, majd megjelent előttünk az üres kabin. Kicsit szorongva de beléptem, Lou pedig követett. Az ajtó becsukódott, a lift pedig elindult. Emeletenként csengetett egyet a kijelző, ami írta, hogy hányadikon vagyunk. Egyszer csak halk morgást hallottunk, majd a lift meg-megállva indult tovább, végül pedig két emelet között megállt. A villany pislákolni kezdett.

- Louis...mi történt? - a kétségbeesettséget erősen hallani lehetett a hangomból.

- Megállt a lift. Nyugodj meg, mindjárt kérünk segítséged – mondta lazán.

A libabőr végig futott rajtam, homlokom verejtékezni kezdett. Tenyerem izzadt. Ujjaimat tördelve csúsztam végig a lift falán, és kuporodtam össze a földön. Néztem,a hogy Louis cselekedik. Megnyomta a vészjelző gombot, de a lift még mindig egy helyben állt.

- Lou...miért nem működik?

- Mindjárt – mondta nekem, majd magában magyarázott valamit.

Szemeimből folytak a könnyek, közben a hajamat markolásztam. Louis egyszer csak felém pillantott, és ijedten mellém guggolt.

- Mi a baj? - aggódó szemeivel egyenesen az enyémbe nézett.

- Ismersz...Klusztrófóbia – nyögtem ki halkan, ő pedig megvilágosodott tekintettel bámult rám.

Mellém ült, és átölelt, próbált nyugtatni. Nem ment neki. Egyre jobban kezdtem idegeskedni. Egyszer csak a lift megmozdult, a következő emeletnél pedig kinyílt. Az ajtóban egy idősebb pasi állt, és motyogott nekünk valamit. Csak ijedten néztem ki a fejemből, majd Louis felhúzott és kilökött a liftből. Megragadta a karomat, és a legközelebbi orvost leszólította.

- Kérem...megvizsgálná? Klausztorfóbiás, és..most jöttünk ki a beragadt liftből. Nem tudom, hogy mi van vele, de nagyon nem néz ki jól – mondta, én pedig végig őt figyeltem.

- Persze jöjjön velem – mondta a nő, megragadta a karomat, és maga után húzott...

*Louis szömszöge

Leültem Vicky kórterme elé, és vártam. Vártam, hogy kijöjjön valaki, és mondja, hogy mi is történt. Persze erre egy ideig még nem fog sor kerülni. Felálltam a helyemről, és lassan benyitottam a szobába. Sehol senki, csak egy sápadt lány az ágyban. Leültem mellé, és csak néztem őt. Nem szólaltam meg, nem is beszéltem hozzá,végülis, mit mondhatnék? Hogy sajnálom? Nem az én hibám volt. Csak...megkérdezte, hogy mi történt, aztán..következő pillanatban már a földön hevert. Nem tudtam mi történt, szóval felkaptam, és behoztam a kórházba.

- Nincs semmi bajom. Apróbb sokk ért, de elmúlt – nyitott be Bogi az ajtón.

- Igen..az feltűnt – nevettem.

- Mi van vele? - nézett Vickyre.

- Fogalmam nincs, de ideje megkeresni egy orvost – mondtam, és kimentem...