2.rész

Eléggé soká, de meghoztam a következő részt! Remélem tetszik! Jó olvasást! Kommenteljetek és iratkozzatok fel! :) ( Kicsit rövid, amiért elnézést kérek!)

*Louis szemszöge*

Egy eléggé nehéz, és fárasztó napon voltunk túl. Reggel volt egy interjúnk, majd egy fotózásunk, utána pedig egy koncertünk. Teljesen hulla voltam. Ledőltem otthon az ágyra, és szinte egyből elaludtam. Fogalmam sincs, mennyit szunyálhattam, de később arra keltem, hogy valaki kopog az ajtómon. Egyből tudtam, hogy Harry az, ezért csak kiordítottam, hogy hagyjon békén. Persze nem hagyott. Újra kopogott, majd be is jött, és mellém ült. Én a Larry Stylinsonos szokásaimhoz híven, az ölébe hajtottam a fejemet, és úgy próbáltam vissza aludni. Beletúrt a hajamba, én pedig teljesen ellazultam tőle. Imádom, mikor birizgálják a hajamat, vagy masszíroznak.

- Louis, beszélni akarok veled – mondta, a hangja hallatán pedig megrémültem.

Ijedten felpattantam, és amennyire csak tudtam, hátra toltam magamat az ágyon. A falnak ütköztem, és éreztem, hogy elpirul az arcom. Félelem, meglepettség, és valamiféle jó érzés futott végig a testemen.

- Te mit keresel itt? - nyögtem ki végül, mielőtt még kiröhögött volna.

Arckifejezése komolyra változott, és szemein is látszott, hogy erősen gondolkozik. Fél perc csönd után végül megszólalt.

- Csak beszélni szeretnék.

Kérdően rá néztem, és kezdtem vissza nyerni bátorságomat. Közelebb húzódtam hozzá, és a szemeit kerestem, ő viszont csak a földet bámulta, és bús arckifejezéssel gondolkozott.

- Megbántottalak? - kérdeztem, már egészen közel ülve hozzá.

Felkapta a tekintetét, és pillantása szinte égette a szemeimet. Mérgesen hunyorított, majd elengedte magát, és egy apró mosollyal a szája sarkában felém emelte a kezét. Meg akartam ragadni, de mielőtt a keze az arcomon csattant volna, ő lelassította, majd puha ujjait végig húzta a bőrömön. Furcsán viselkedett. Sosem csinált ilyet. Ő sosem volt olyan lány, aki kimutatta az érzéseit. Nehezen nyílt meg, és sosem kezdeményezett. Tudtam róla, hogy ő nem olyan mint a többi lány. A többiek kamuznak, és csak játszanak az érzéseiddel, ő viszont hogyha kimondta, hogy szeret, vagy ő nyújtotta a kezét, hogy megöleljen, akkor teljesen komolyan gondolta. Akit ő szeret, az igazán mázlista ember.

- Louis, csak annyi a gondom...hogy... - kezdett el lassan, akadozva beszélni, közben pedig hallani lehetett a hangján, hogy sírni fog- Akaratom ellenére, lefeküdtél velem. - mondta halkan.

* Bogi szemszöge *

- Bogi, én meg magyarázom – kezdett bele a mondandójába.

Rosszallóan néztem őt, Lou pedig csak ült, és a lábujjait tanulmányozta. Rám nézett, és tátogott egy 'sajnálom'-ot, bennem pedig még magasabbra ment a pumpa.

- Sajnálod?! Louis, tudod jól, hogy nem iszok, erre rábeszéltél, hogy bontsunk fele egy pezsgőt. Rendben van, elnézem, megesik az ilyen....De az, hogy miután sikerült lerészegednem, te kihasználtad a helyzetet, és azt tetted amit, ez nem mindegy. - ordítottam, és közbe ide oda kapálózva mutogattam – Tudod jól, hogy nem vagyok olyan lány, aki ezt csak úgy megteszi, aztán felejtsük el.

Rám nézett, és könnyes szemekkel bámult engem. A szívem összeszorult. Louist szinte sosem láttam sírni. Egyszer volt csak, mikor anyukája kórházba került.

- Bogi, én nagyon sajnálom. Egyszerűen..csak..- kezdett bele újra, de én folytattam a sajátomat.

- Nem érdekel! Csak ezentúl hagyj békén! Nem akarlak látni téged! - mondtam, és kirohantam a szobából.

Becsaptam magam után az ajtót, ami hatalmasat puffant, de nem izgatott. Zaklatottan szedtem a lábamat, a nappaliban pedig Harry kíváncsi arca figyelt engem. Felé néztem és csak intettem egyet a kezemmel, elköszönés képpen.

- Hova ilyen sietősen? - szólt utánam

Nem törődtem vele, csak elhagytam a lakást, és a lift felé igyekeztem. Eszeveszettül nyomkodtam a gombot, hogy jöjjön gyorsabban, de hiába. Ilyenkor a lift mindig iszonyat lassú. Végül kinyílt az ajtó, én pedig egyből beugrottam. Amint az becsukódott, és elindult a lift, én meg nyomta a STOP gombot. Hátammal a falnak dőlve lecsúsztam a rajta. A térdeimet felhúztam, és a hajamba markoltam, és sírtam. A könnyek patakokban folytak végig az arcomon, én pedig egyre jobban, és jobban emésztettem magamat. Nem hittem el, hogy ilyen könnyen el lehet veszíteni egy legjobb barátot. Louis mindig is olyan kedves volt velem, és többször is elmondta, hogy ő csak barátként tekint rám, ahogy én is rá, de ezzel minden megváltozott. Már szinte barátként sem tekintek rá. Kihasznált, és tudta, hogy könnyen rá tud venni. Lehet, hogy már egy éve nem volt együtt lánnyal, de akkor sem így kellett volna. Legalább, nem itatott volna le, esetleg elmondta volna, hogy mit szeretne. Tudom, ez ugyanúgy hülyén hangzik, de végül is tudtam volna a céljairól, és elkerültem volna, vagy szereztem volna neki egy lányt....de nem. Neki meg kellett tennie, és én ezt soha az életben nem fogom megbocsájtani se neki, se magamnak...